Soha nem fogsz meggyógyulni? – A depresszió és a visszaesés valódi igazsága

Sokat beszélek mostanában a gyógyulásról. Arról, hogy végre jól vagyok: fodrászhoz járok, körmöt festek, és elkezdtem randizni – pedig ezekkel a dolgokkal az elmúlt két és fél évben a világból ki lehetett volna kergetni. De vajon ez-e a valódi gyógyulás?

Szerintem nem.

Nem vagyok pszichológus, sem pszichiáter. Nem tudom kerek-perec kimondani a tudományos választ arra, hogy a depresszióból, a szorongásból és a pánikból valaha meg lehet-e gyógyulni véglegesen. Vagy ez az egész olyan, mint a függőségek? Hogy örökre függő maradsz, és amikor „tiszta” vagy, akkor egyszerűen csak sikeresen kordában tartod a betegségedet? Vajon létezik olyan, hogy valaki kigyógyul belőle, és 10-20-30 év után sem tér vissza a sötét fázis?

Megtanulhatjuk a terápiában átkeretezni a gondolatainkat, átalakíthatjuk az életmódunkat, és a megfelelően beállított gyógyszerekkel rendbe tehetjük az agyunk kémiáját. De vajon ez maga a gyógyulás? Vagy a gyógyulás inkább az a pillanat, amikor már képes vagy észrevenni a kis örömöket, nyitni a világ felé, társaságba járni, barátokkal lenni, és ad absurdum randizni kezdeni?

Szerintem sokkal inkább ez utóbbi.

A gyógyulás nem egy fix végállomás, hanem egy örökké tartó út, ahol minden áldott nap tenned kell azért, hogy jól maradj. Ez egy olyan életforma, ahol nem hanyagolod el magad, a környezetedet és a szociális kapcsolataidat. Ahol sportolsz, mozogsz, és tudatosan rendben tartod a mikrobiomod (a bélrendszered és a bél-agy tengelyed).

És ha esetleg megint jönne egy sötétebb periódus? Akkor sem leszel már fegyvertelen.

A sötétség ugyanis soha nem egyik napról a másikra érkezik. Ha ismered magad, fel fogod ismerni a triggereket – azokat a hatásokat, amiknek az összessége ki tud váltani egy depressziós epizódot. Időben észre fogod venni, ha kezdesz belecsúszni, és amikor a 100%-os napokról visszaesel a 40%-os napok szintjére, képes leszel tartani a protokolljaidat és a rutinjaidat, hogy megelőzd a legmélyebb, 10%-os szintre való lecsúszást.

Igen, lehet, hogy ez a hullámzás örökre megmarad az életedben. De már lesznek eszközök a kezedben. Tudatosabb, erősebb és felkészültebb leszel a következő hullámra.

Mit adott nekem ennek a megértése?

• Elengedtem a félelmet: Már nem rettegek a visszaeséstől, és nem félek a 10%-os napoktól sem.

• Megtanultam bízni magamban: Tudom, hogy fel fogom ismerni a visszacsúszást, és azonnal elő tudom venni a mentőöveimet.

• Értelmet nyertek a lemondások: Amikor le kell mondanom a gluténról, a friss kenyérről, a finom sörkorcsolyákról, az isteni buktáról vagy a kakaós csigáról, pontosan tudom, miért teszem. Nem önsanyargatásból. Azért teszem, mert ezekkel a mikrodöntésekkel alapozom meg, hogy tartósan a stabil fázisban maradhassak. Ez a lemondás nem okoz akkora kárt, mint amennyi szabadságot és egészséget ad cserébe.

Persze, ahogy egy csodás olvasóm írta a Facebook-csoportomban: „Néha nagyon egészséges egy kis egészségtelen.” És ezzel sincs semmi baj, ha a helyén kezeljük.

Megtanultam – vagyis leginkább most is tanulom –, hogy türelmesebb legyek önmagammal. Mert ahogy a sötétségbe való belecsúszás, úgy a fényre való kijövetel sem egyik napról a másikra történik. Türelem, kitartás, és bizony kőkemény hit és remény kell ahhoz, hogy ki tudj lépni a sötétségből. De hidd el, meg fog történni.

A következő cikkemben arról fogok írni, hogyan vigyázzunk magunkra és hogyan tartsuk meg a határokat a stabil, jó fázisban.

Ha pedig szeretnél még mélyebbre menni ebben a témában, és megismernéd a teljes, mindennapi rendszert, amivel visszaszerezheted az irányítást az életed felett, kattints az alábbi gombra, és nézd meg a könyvemet. 

Olvass még többet a blogon