Vannak a gyógyulásunkban jól látható mérföldkövek.
Az, amikor a legnagyobb győzelem még az, hogy egyáltalán kikelsz az ágyból.
Aztán az, amikor rákényszeríted magad egy 20 perces sétára.
Később az, amikor a sétából már kocogás, majd magabiztos futás lesz.
És végül eljön az a szint, amikor már sokkal jobban vagy, visszatér az életerőd, és elkezdesz alkotni.
Na, pont ekkor, a legnagyobb alkotói flow közepén érkezik meg a nagy, sunyi kérdés:
Elég vagyok? Elég jó vagyok? Elég az, ha csak jól vagyok?
Néha csendben suttogva, néha teli torokból üvöltve, de bekapcsol az imposztor szindróma.
Mert a belső kritikusunk nem bírja nézni, hogy épülünk fel. Elkezd fúrni a kisördög: „Ugyan, Ági, mit akarsz te egy 29 oldalas e-bookkal? Mégis kinek tudnál te segíteni? Ki vagy te, hogy tanácsokat adj?”
Ismerős ez a hang?
Ha te is benne vagy a gyógyulásban, vagy épp egy új projektbe kezdtél, biztosan találkoztál már vele. De tudod, mit vettem észre? Az imposztor szindróma egy hatalmas csapda, de egyben egy zseniális iránytű is.
Az imposztor szindróma ugyanis nem a hozzá nem értők betegsége. A kontárok sosem kételkednek magukban – ők szentül hiszik, hogy zseniálisak. Ez a belső szorongás pont azoknál kapcsol be, akiknek van önreflexiójuk, akiknek van felelősségérzetük, és akik szívből, igazán akarnak segíteni másoknak.
Amikor megírtam azt a 29 oldalt, nem egy orvosi tankönyvet akartam letenni az asztalra. Nem professzorként beszélek. Hanem valakiként, aki megjárta a pokol legmélyebb bugyrait, és az életéért küzdve kitapasztalta, hogyan lehet onnan élve, sőt, ragyogva kijönni.
Aki a gödör mélyén ül, annak nem egy elérhetetlen, tökéletes magasságokban lévő guru zseniális beszéde kell.
Neki az kell, hogy valaki, aki csak két lépéssel jár előtte, visszanyúljon érte, megfogja a kezét, és azt mondja: „Nézd, én tegnap még ott ültem, ahol te. De találtam egy apró kapaszkodót, gyere, mutatom.”
Erre a 29 oldalra pont azért van szükség, mert benne van a nyers, kendőzetlen valóság. És ez több mint elég.
Ha legközelebb megszólal benned is ez a hang, hogy „nem vagy elég jó”, emlékeztesd magad: ez a hang nem a valóság. Ez csak a régi, félelmekkel teli éned utolsó próbálkozása, hogy visszahúzzon a biztonságosnak hitt, csendes szürkeségbe.
Elég vagy. Úgy, ahogy most vagy, a hibáiddal, a küzdelmeiddel együtt.
Több ilyet olvasnál? Iratkozz fel a hírlevélre!
Néha írok. Mindig őszintén.
Nem heti motivációs idézet — hanem valódi levelek a gyógyulásról, az életmódváltásról és arról, ami éppen zajlik. Amikor van mondanivalóm, ott vagyok a postaládádban.