Mikor sok-sok évvel ezelőtt elkezdtem terápiába járni, az első alkalmak egyikén zokogva kérdeztem a terapeutámat: „Mit tudok azonnal, most rögtön tenni azért, hogy a fiam ne egy depressziós anyát lásson? Hogy ne ezt kapja belőlem?”
Ő rám nézett, és azt mondta:
„A legtöbb, amit megtehetsz érte, hogy megmutatod neki: a gödörből fel lehet állni. Hogy meg lehet gyógyulni. Nem tudsz most más ember lenni, nem tudod egy gombnyomásra eltüntetni a depressziót. Neki a folyamatot kell látnia. A küzdelmet és a felépülést. Ez a legtöbb, amit most adhatsz neki.”
Én pedig megfogadtam a szavait. Csakhogy közben eltelt tíz-tizenegy év.
Gyereknevelés mentális betegséggel: Mit lát ebből a gyerek?
A kisfiamból nagyfiú lett, és az élete felét úgy élte le, hogy látta: járok pszichológushoz, pszichiáterhez, látja a gyógyszeres dobozaimat, és pontosan tudja, mikor vagyok a depresszió sötét mélyén, vagy épp a hipománia pörgésében. Néha, amikor elmerül a saját kamaszos világában, azt gondolom, talán semmit sem vesz észre a külvilágból. Semmit belőlem és a harcaimból.
De aztán eszembe jutnak a villanások.
Mint amikor még a súlyos agorafóbiával küzdöttem, és a ház körül tettünk apró, kétségbeesett sétákat. Amikor meg akartam fordulni, mert elöntött a pánik, ő ott állt mellettem, fogta a kezem, és azt mondta:
„Anya, tulajdonképpen semmi bajod. Képes vagy rá. Menjünk még egy kicsit.”
A gödörből fel lehet állni – A gyógyulás útján
Szóval kisfiam… Tudom, hogy már rég nem vagy kicsi. De remélem, látod. Látod, hogy gyógyulok. Látom a szemedben, mert velem örülsz, és szorosan megölelsz minden egyes alkalommal, amikor büszkén mesélem nekid az asztalnál, hogy megint voltam futni.
Látod, hogy egészségesen étkezem, és próbálom letenni a rossz szokásaimat. Talán feltűnik az is, hogy esténként a szobádban zajló esti rutin közben én már nem a telefonomat nyomkodom céltalanul, hanem könyvet olvasok.
Bipoláris zavar és anyaság: A hullámvasút megszelídítése
Tudom, hogy ez a bipoláris lét, a hullámvasút és a nehéz, sötét epizódok már soha nem fognak teljesen eltűnni az életemből. Ez a genetika, a kémiám része. De a gyógyszerekkel, a sporttal és az életmódváltással minden egyes áldott nap azon vagyok, hogy kiegyensúlyozzam ezeket a hatalmas kilengéseket. Hogy a hullámok ne rántsanak el mellőled.
Nem tudom, felnőtt korodban mire fogsz emlékezni mindebből. Nem tudom, milyen anyakép él majd benned. De tudd meg, hogy nem hagyom el magam. Nem adom fel.
Nem keveset teszek azért – és a legfőbb motorom te vagy –, hogy egy kiegyensúlyozott, stabil anyukád legyen. Mert nem egy tökéletes, hibátlan robotot akartam neked nevelni, hanem egy olyan embert, aki ha elesik, tudja, hogyan kell leporolni a térdét, és újra elindulni.
Köszönöm, hogy a legnehezebb kilométereken is a futótársam vagy. Szeretlek.
Te megmutatod a küzdelmeidet a gyermekednek?
A ti gyerekeitek látták már a küzdelmeiteket? Szerintetek is a gyógyulási folyamat megmutatása a legnagyobb ajándék, amit szülőként adhatunk?
Még többre lenne szükséged a gyógyuláshoz?
Ez a blogposzt csak egy töredéke annak, amit az elmúlt 11 évben megtanultam a depresszióval, szorongással és bipoláris zavarral való együttéléséről.
Az „Újra Működöm” könyvben megkapod a teljes rendszert: a legsötétebb napoktól a stabil hétköznapokig. Nem elmélet. Nem motiváció. Hanem az, ami tényleg működik – akkor is, amikor 10%-on működsz.
Több ilyet olvasnál? Iratkozz fel a hírlevélre!
Néha írok. Mindig őszintén.
Nem heti motivációs idézet — hanem valódi levelek a gyógyulásról, az életmódváltásról és arról, ami éppen zajlik. Amikor van mondanivalóm, ott vagyok a postaládádban.