Bipolárisként vállalkozni. Milyen is ez? Egy valódi, amolyan extrém hullámvasút, amire elég egyszer felülni. De az élet halad, és bizony újra és újra be kell fizetnünk az utazásra. Hipomániás időszakokban a csillagokat is lehozzuk az égről, aztán jön a depresszió, amikor csak nyálcsorgatva vagyunk képesek a kanapén feküdni és semminek nincs értelme.

De nem kell bipolárisnak lenni, hogy megéld ezt a hullámvasutat. Elég, ha vállalkozó vagy. Hiszen vállalkozóként is megérint bennünket a munkakedv hullámzása, és bizony erősebb időszakok után megtalál minket a fáradtság vagy a kiégés.

A szuperhatalom — és az ára

Hipomániás időszakban olyan vagyok, mint egy megállíthatatlan erő. Tíz nap alatt felépítettem egy teljes brandet, honlappal, közösségi oldalakkal, termékekkel. Éjjel egykor még a telefonomba mondtam fel az ötleteimet, mert úgy pörgött az agyam, hogy képtelen voltam aludni. Reggel ötkor már dolgoztam. Senki nem hajtott — én magam diktáltam ezt a tempót. És imádtam minden percét.

Ez a vállalkozói szuperhatalom. Az a fázis, amikor úgy érzed, mindent tudsz, mindent meg tudsz csinálni, és az ötletek gyorsabban jönnek, mint ahogy le tudod írni őket.

De törvényszerűen megérkezik a fal.

Ami felfelé ment, az lefelé is ugyanannyit zuhan. És ilyenkor nem csak pihenni kell, ilyenkor szinte képtelen vagy dolgozni, dönteni, akár csak egy emailt írni. A vállalkozás, amit felépítettél, ott vár és te a kanapén fekszel, és bűntudatod van, hogy nem mész.

Ez nem gyengeség. Ez biológia.

Nem kell bipolárisnak lenni ehhez

Hány vállalkozót ismerünk, aki hónapokig hajt, aztán összeomlik? Aki elkezd egy projektet lelkesen, majd félúton feladja? Aki úgy érzi, hogy vagy száz százalékon pörög, vagy semmit nem csinál?

A kiégés, a túlhajszoltság, a „megint feladtam” érzése, ezek mind ugyanannak a hullámvasútnak a változatai. Csak más névvel illetjük.

Mit imádok a vállalkozásomban?

Az alkotást. A kezdeteket, amikor nulláról kell felhúzni egy brandet, csalitermékeket és landing oldalakat gyártani, szárnyalni. Ez az én elemem és bevallom, ez az a rész, ahol a hipománia kifejezetten jól jön. 😄

De ha jön a sötétség – a depressziós epizód -, akkor nagyon résen kell lenni. Mert a vállalkozás nem áll meg csak azért, mert te éppen nem tudod vinni.

Hogyan vállalkozz, ha hajlamos vagy a hullámvölgyekre?

A napirend mint védőháló

Nem börtön, hanem megtartás. Megvan a ritmusa a reggeli rutinnak, a délelőtti munkablokkoknak, az ebédszünetes pihenőnek és annak is, hogyan zárom le a munkát. Ha van egy fix struktúra, ami akkor is megvan, amikor jól vagyok, és akkor is, amikor kevésbé, az megakadályozza a végletes kilengéseket mindkét irányba. Erről bővebben a Tanfolyam könyvemben írok — ha érdekel, iratkozz fel a várólistára.

Felkészülni a sötétségre — mint Jancsi és Juliska

A jó periódusokban nyomokat hagyok, hogy később, ha jönne a sötétség, visszataláljak. Milyen nyomok ezek? Naplóbejegyzések a sikerekről, az eredményekről. Naplózom azt is, mennyi mindent végeztem el egy nap alatt. Minden, amit az emelt periódusban leteszek az asztalra, egy nyom  és az ottmarad, az él tovább.

Igyekszem a feladataimat és a folyamataimat úgy szervezni, hogy mindig maradjon még függőben lévő feladat, amit lassabb napokon is tudok csinálni. Kis lépések, amik előre visznek akkor is, amikor a nagy ugrásokhoz nincs erő.

A legfontosabb felismerés

Tudatosítom, hogy most, a hipomániás időszakban nyolcszor annyit dolgozom, mint egy átlagos tempójú vállalkozó vagy alkalmazott. És ha majd megborulok – mert meg fogok -, az a szervezetem normális jelzése lesz arra, hogy ki kell pihenni ezt a nyolcszoros munkát. Nem kudarc. Nem gyengeség. Egyszerűen a számla, amit ki kell fizetni.

Ez a felismerés változtatott meg mindent. Mert amíg azt hittem, hogy a mélypont a hibám, addig küzdöttem ellene. Amióta tudom, hogy a rendszer része, addig tudok készülni rá.

A rettegés, ami hajt — és amit el kell engedni

Van egy érzés, amit nagyon jól ismerek: „Ha most nem csinálom meg, mikor? Mi van, ha megint jön a sötétség, és akkor már nem tudok dolgozni?”

Ez a rettegés az egyik legveszélyesebb hajtóerő. Mert igazságmagja van, igen, jöhet egy nehezebb időszak. De ha most szénné égeted magad a félelemtől, azzal nem megelőzöd a következő mélypontot, hanem sietteted.

Én ezt a saját bőrömön tanultam meg. Többször is.

Akkor most mi van?

Most éppen egy hipomániás epizódban vagyok. Egy nap alatt megcsináltam a teljes honlapot, a webshopot, három landing oldalt, az email sorozatot és egy recepteskönyvet. Tudom, hogy ez nem fenntartható tempó. Tudom, hogy lassítani kell.

De azt is tudom, hogy ez az én működésem és ha tudatosan csinálom, ha figyelek a jelekre és nem égem szénné magam teljesen, akkor a hullámvasút nem csak pusztít. Néha visz is előre.

Bipolárisként vállalkozni nehéz. De nem lehetetlen. És ha te is ismered ezt az érzést – akár diagnosztizáltan, akár csak „valahogy így működöm” szinten -, akkor tudod, miről beszélek.

Nem vagy egyedül ebben.

Ha érdekel, hogyan tartom kordában a kilengéseket — a nagykönyvemben erről is írok részletesen. Addig is itt van a blogom és a várólistám, ahol értesítést kaphatsz, amikor megjelenik:

→ Feliratkozom a várólistára